HEKK

A hekk egy újfajta rövidítése egy régebbi dolognak, amit úgy hívnak Halastó Egyesület a Kortárs és Közösségi Kultúráért. Az egyesület, ami anno egy lázadó kórusból jött létre, legfőbb célja, hogy olyan különleges alkalmakat teremtsen, ahol befogadni vagy akár aktívan művelni lehet a kultúrát - mindezt a közösségalkotás érdekében. És mint olyan, most a Kis híján összművészeti estek a Bem moziban társszervezője a monkeybusiness-szel kiegészülve.

Az egyesület eddigi projektjei között szerepel a Kultúrfürdő szervezése 2008 óta, ami egy több mint egy hónapos nyári programsorozat egyedi és izgalmas helyszíneken, de főleg törökfürdőkben. Összművészeti gyereknyaraltatást is szerveznek Tócsa név alatt, hol lovastanyán, hol barokk majorban. 60-80 fős operákat fordítanak le, hangszerelnek át, készítik el díszleteit, jelmezeit, és adják elő mindezt saját maguk: volt már barokk opera egy ál-törökfürdőben Cupido és a Halál címmel, és angol kortárs meseopera egy félbehagyott Bauhaus templom romjai között Az elvarázsolt disznó címmel. Az egyesület alá tartozó két kórus a Soharóza Halas Dóri zenei vezetésével és a Csíkszerda Tóth Árpád vezetése alatt - ők voltak a Halastó kórus két alapító karnagya.

Az egyesület honlapja: http://halasto.com/